Karrierinterjú - Velmovszki Ica Emlékezzünk vissza, Ica! Mikor és hogyan kerültél a Schréderhez? 2015. július 12-én kezdtem, azt hiszem. Kiss Szabolcs interjúztatott, és igazából nem ígért semmit első körben. Felvételt nyertem, akkor még külsősként kerültem be. Mi volt az első pozíció, amiben elkezdtél dolgozni operátorként? Összeszerelő soron kezdtem a termelésben, és tisztán emlékszem, hogy a Voltana 5-ös terméket gyártottuk akkor, az üvegeket kellett fölraknunk. Azért nem volt egyszerű dolgom újként, mert bekerültem egy olyan sorra, ahol összeszokott csapatként elég gyorsan gyártották ezeket a lámpákat, de szerencsére fel tudtam venni a ritmust. Ez volt az első pozícióm, majd szépen az összeset meg tudtam tanulni, ami számomra élvezetes volt, mert kihívást jelentett, hogy mennyire tudom ezeket megtanulni, illetve érdekelt is. Lényegében operátorként minden munkapozíciót el tudtam sajátítani szerencsére. Kivétel a mérőgép, mert akkor még külsősök nem lehettek mérőgépesek, de azon kívül mindent. Miért váltottál munkahelyet anno, mi hozott a céghez? Igazából nem jellemző rám a gyakori munkahelyváltás, 8 évet dolgoztam az előző munkahelyemen. Onnan egyrészt egészségügyi okok miatt jöttem el, mivel nem találtuk meg az akkori vezetőmmel a közös hangot a munkavégzés feltételei kapcsán, illetve már régóta érlelődött bennem a váltás gondolata, mert nem jutottam előrébb, nem kaptam lehetőséget a fejlődésre, továbblépésre. Többet éreztem magamban annál, mint hogy ott maradjak, így váltottam, és pozitívan csalódtam. Szabolcs is úgy mutatta be a céget, hogy teljes képet adjon, nem kertelt, tehát elmondta, hogy mi lesz a munka. Mi az, ami megfogott, és mi az, ami kevésbé volt szimpatikus, de mondjuk túllendültél ezen? Itt nagyon jó, kellemes légkör fogadott, nem volt negatív tapasztalatom ezzel kapcsolatban, abszolút nem.
Kik voltak már itt az érkezésedkor a mostani csapatból? Az akkori időből Boldog Jani, Miró, Elek Ádám, ő pont mellettem dolgozott. Még Flack Jani, Oroszi Béla is itt dolgoznak azóta is. Nyilván ők is már más pozíciót töltenek be, ami nagyon jó dolog szerintem, hiszen ők is operátorként kezdték, és mégis előrébb tudtak jutni. Ami még egy csavar a te Schréderes karrieredben, hogy itt dolgozik a férjed is, ugye? Igen. Valójában nem volt kimondottan célunk, hogy együtt dolgozzunk, ez egyszerűen így alakult. Ő a raktárban dolgozik, én pedig az üzemben, így jól tudunk együttműködni. Egymástól függetlenül választottuk ezt, és szerintem jól működik a dolog. Ez egy munkahely, megtartjuk a határokat, kereteket.
10
Powered by FlippingBook